Második fejezet - Jelen

Xenia.

Második fejezet  - Jelen.

Hű! – Ennyit tudok kinyögni a fájdalomtól, és a vegyszer émelyítő szagától, ami irritálja az orromat. Meglepő módónon, ezek után nyitom ki  szemeimet. Körbepillantok. Minden fehér. Pfuj, kórházban vagyok, az ágyam borzasztóan kényelmetlen nyomja a csigolyáim és a nyakam. A sebtapaszokkal, kötésekkel tele ragasztgattak mint egy matricás könyvet. Nehéz nem hozzáérni a sok puha izéhez, és felfogni nem szabad cafatokra szaggatni.

         Köhögő roham rázza légútjaimat, érzem szúr a mellkasom, mintha robbanni készülne. A nővérek pultjánál, a középkorú nő arcára rémület illetve pánik egyede ül ki. Pupillája kitágul ahogy rám szegezi pislogóit, elrántja fejét erőgyűjtésképpen, utána kiabálni és rohanni kezdenek, persze mind felém egyenruhában. Kérdezni próbálok, de kapok egy képszakító injekciót. Sötét minden.

      Pár óra múlva megint felébredek, észreveszem a vállas férfi alakot, aki elképzeléseim alapján elég deltás lehet a fedőruhája alatt. Nincs időm ezen agyalni mert megszólal.

- Xenia Xail Laurence – Sóhajt –  Rengeteg x van a nevében túl nehéz kimondani… gondolt már a név változtatásra? – Kérdőn bámulom, mit akar ebből kihozni szarkasztikus stílussal. – Nem? Pedig, ez lehetne az első dolga ha hazamegy innen. Feltéve ha hazamegy. Ezeket elnézve…- Elhallgat, ránéz a papírokra, utána beletúr a sötét hajába feje tetején. Szóra nyitja ajkát,  de én vagyok a gyorsabb.
- Mi történt? Felvilágosítana? Nem fogok nevet változtatni.

- Igen, tényleg az emlékezet kimaradás… Gyors leszek. Eszméletlenül húzták ki valamilyen ház romjai alól, de jobb lett volna ha ott hagyják, ugyanis eltört az összes bordája kettő kivételével, a fél keze, lábai használatánál kérdések merülnek fel,  és ott vannak a sebek, és zúzódások is. Reggel a köhögésével átszúrta a tüdeje sarkát amit eltávolítottunk, működik Ön pedig fellélegezhet. Túl vagyunk rajta, tud mindent. Lehetőleg ne csináljon semmit a légzésen kívül. A tanácsom a nevéről fogadja meg. – Sarkon fordul, majd kisiet a kórteremből, bennem meg tudatosul a tény, mekkora egy farok orvost sikerült kifognom, ja és hogy talán legközelebb olvassam el figyelmesen a táblákat. Tábla? Ó, igen! Várjunk csak, hol van Tree?

Megnyomom a piros jelzőgombot, mire odarohan egy termetes asszony akinek a háta csupa veríték a futástól.

- Mi a probléma?

- Hol van Tree?

- Kicsoda?

- Tree. A kutya.

- A maga kutyája? Fogalmam sincs drágám, engem csak az érdekel ha éppen haldoklik. Viszlát.

- Jól hallom, az ormótlan dögöt keresi akit a pincében tárolok?- kacsint a folyosóról az orvosom aki undorító módon fülelt.

Első fejezet - Múlt

Xenia.

Első fejezet - Múlt

A mézszínű szalmabálák árnyékot vetettek rám, ahogy elhaladtam mellettük, fent szikrázott a Nap, a bárányfelhők szokásosan vándoroltak az égbolton. A barna strandpapucsom szántotta a füvet, nadrágom telekerült szúrós, kis kör alakú száraz növényekkel. Szemeimbe már milliónyi bogár röpült, amit kifejezetten utáltam, de ennek ellenére haladtam tovább ösztönözve magam a keresésére. A tizedik elhagyott oszlop után, kiszúrtam egy fekete foltot ,ami közeledett felém és én is hozzá, a  felismerés csodájával elmúlt az összes magány ami nyomasztott. Megtorpantam, majd  megsimogattam Tree fejét, selymes bundája csillogott az erős fényben, nyugalommal  töltött el, végre megtaláltam négylábú barátom.  Régi érzéseim visszatértek. Imádtam ezt a tájat nézni, lefesteni sőt, fotózni is, egészen az utolsó napig amíg itt éltem. Szemeim előtt  újra lepörögtek a képkockák, fehér- piros asztalterítőt terítünk le a fekete talajra…Hirtelen visszarángattam az agyam a valóságba, rácsatoltam Tree piros tappancsos nyakörvére prózát és elindultunk megnézni a romokat
      

A ház sötét tökéletlen foltként ékeskedett a pusztában, már távolról észrevehető volt. Falai félig leomlottak, de a helyiségeket meg lehetett különböztetni. Szorosabbra fogtam a hosszú szíjat, közelebb húzva ezzel Treet. Nem akartam közelebb menni, de tudtam nem dolgozhatom fel a történtek, ha nem látom mivé vált a szeretett otthonom. Hajdani szobámból, csak az álomfogóm maradt épen a porrávált ágyam fölött. Levettem a szögről rezzenéstelen arccal, és elindultam anyuék szobájába. A baba ágyából semmi nem maradt, parányi kis teste beleégett a huzatba, ettől kirázott a hideg, felidéztem nagy barna szemeit, mosolyát, mely csupán három fogacskából állt. Elfordultam, éreztem könnyek szöknek a szemembe, nem érzékenyülhetek el, erősnek kell lennem! Ez nem működött anyáék ágyához érve. Apát is úgy találtam mint a csöppöt. Anya az ajtón belső részére került föl.. Zokogástört ki belőlem, Tree értetlenül meredt rám. Összetörtem, és nem érdekelt a tábla miszerint „VESZÉLY! MEGKÖZELÍTENI SZIGORÚAN TILOS! ” és a sárga-fekete csíkos szalag, ami alatt átbújtunk, vagy a tény hogy rám omolhat a szerkezet, esetleg a vörös AUDI az út közepén mérföldekre innen.  A pillanatra volt szükségem, a sírásra, az elengedésre.

 

Előzetes a következő részből:

Mi történt Xeniával és a családdal? Milyen a mostani élete? Miért hívják a kutyát Tree-nek? Mit enged el pontosan? Az emlékeit? Sikerül neki? Várja otthon valaki? Ki ő valójában? Mi ez az egész? 
Olvasd el a következő részt! :)
Érkezés: 2 napon belül