Harmadik fejezet - Őrület

 

Kedves Olvasóim!

Mint a címből kitalálhattátok új fejezetet írtam végre, és a blogon is sikerült alakítanom! A fejléccel megszenvedtem, de korán sem annyira mint ezzel a résszel, hogy hosszabb legyen és érzésekkel teli. Remélem javult ez a két dolog valamennyire, de ezt kommentben nem sértődök meg ha leírjátok! 

Elég a rizsából, olvasásra fel! 

xoxo, Bea. 

 

Xenia.

Harmadik fejezet - Őrület 

Képtelen vagyok elaludni, pedig ideje lenne hajnali kettőkor. Idegesítenek a zajok. Az ápolók csacsognak és vihognak a folyosón, kinyilvánítva butaságuk mélységét, a szomszéd szobában negyed órája sikít egy kislány, mindenki úgy tesz mintha nem hallaná, de ami leginkább idegesít: valaki áll az ajtóm előtt.

            Összeszorított fogakkal figyelem a mahagóni színű kórterem ajtót. Lenyomja a kilincset majd halk nyöszörgéssel lassan kinyílik, és belép a látogatóm, ki szemmel láthatóan jóval erősebb fizikai állapotnak örvend, mint én. Lélegzetem visszafojtásával küzdök, de a szemem nem veszem le a közeledő „vendégemről”. Ahogy közelebb és közelebb masírozik hozzám szívverésem gyorsul és az elmaradhatatlan izzadság is megjelenik a homlokomon…Végre kivehető a monitorok fényében a feje. Ismerem. Borostás, isteneket megszégyenítően tökéletes arc…fekete bőrdzsekije alatt tökéletesre dolgozott izmok, annyira tökéletes a kép! Dr Graith az ideális  egyenruhás álom pasim megtestesítője, általában  stílusa is a helyén van: szarkazmus ezerrel! Most töri össze az eddigi véleményem, előhúzza a revolverét mutatóba. A rettegés felülkerekedik rajtam, megtöröm a kínos csendet:

- Mit keres itt?

- A csöveit ellenőrzöm a biztonság kedvéért, illetve hoztam önnek muffint.Mogyorósat.  – Elmosolyodok, és igyekszem elhitetni magammal: minden rendben van, de a tudatalattim mást diktál. – Ennyire hülye nem lehet! Magához jöttem.

- Hozzám? Megvan húzatva? Hajnalban?

- Mindegy, mennyi az idő nem? Ilyen káoszban lehetetlen aludni…

       - Térjen a lényegre! Kezd elegem lenni a szójátékaiból! – Kiáltok rá dühösen.

- Nyugodjon meg, nem rossz szándékkal jöttem…Beszélni akarok önnel, illetve valakivel…- Lehuppan az orgona lila fotelbe, ami a rondaság és a berendező(k) vakságáról árulkodik…

 - Mi történt?

- Fejbe lőttem valakit.  Esetleg folytatom a sort, és sorozatgyilkos leszek...Nem is olyan rossz! - Elgondolkozik, de mimikája változatlan.

- Engem felvesz a listájába? – Kacérkodok, holott a halálom egyenes szemébe mosolygok bele éppen.

- Ha befejezed ezt az udvariaskodó fap*na stílust, talán megéled a reggelt.

- Talán?

- Igen, ugyanis késztetést érzek, a párnád használatára. – Csúnya gondolatok! Tűnjetek el, könyörgöm! – Megfojtásra alkalmasak. – Lebuktam, a francba! Tutira vörös lettem!

- Miért tetted?

- Elborult az agyam, kikapcsolt a gondolkozásom. Weal megvárt a műszakom után a csotrogány autójával…szakadt az eső és üvöltött rám, igyekezzek mert otthon akar lenni, várja a családja vacsorázni…benyúltam és bumm, meghalt. A vér és a golyó együtt repült ki az anyósülés felőli ablaküvegen át…Gyűlölöm ha siettetnek.

- Utána?

- Semmi, eljöttem. Otthagytam a legjobb barátom hulláját, most valamilyen vörös haldokló nővel beszélek, akinek szemlátomást bejövök.

- Komolyan? Miből gondolod ezt?

- Hogy beszélünk? Már megbocsáss, de hallom drágám! – Újra visszatért a gúnyos álarca mögé.

- Azonnal fejezd be! – Ráförmedek, eszem ágában sincs játszadozni a nagyvilági flörtölő gépet!

- Zavarba hoztalak? – Félmosolyt erőltet ajkára, de megremeg.

- Láttam! – Krokodil könnycsepp folyik lefelé, de ujjammal megállítom. A csövek megfeszülnek, de ez hidegen hagy. Pupillái kitágulnak a meglepetéstől, most szembesülök vele, gyilkost babusgatok… Megőrültem? Álmodom biztosan! Ilyen egyszerűen semmi sem történhet a valóságban!

- Mit tegyek? – Ráteszi kezét az enyémre. Vagy mégis megeshet?

- Nem tudom, menj vissza a helyszínre és nézz szembe a tetteiddel, ez a legegyenesebb megoldás! – Totál állatság! A vesztébe küldöm…

- Oké. – Mégsem okos annyira? – Köszönöm. – Feláll, odamegy a redőnyhöz felhúzza,

Köszönésképpen kacsint utoljára, majd kiveti civilbe öltözött testét az éjszakába. 

6 órával később

 - Szép reggelt róka! Hogy érzed magad? - Fülorgazmust okozó hangra kelni jobb, mintha literszámra kávéznál, röviden fogalmazva örülök, hogy nem lett baja! . Felnézek, nagyokat pislogva elsőre hihetetlen amit látok, kétszeri szemdörzsölés után is marad a látvány. Itt van. Köhintek, és mutatom ujjaimmal hajoljon le. 

- Kérdéseim vannak! 

- Ha-ha! A humorod még mindig szar, de nekem meg válaszaim. Leugrottam összeszedni a piszkos munkám maradványait, de Weal eltűnt autóval és vérfoltokkal együtt. 

- Zúzódások nélkül derűsen pattogsz ki a negyedikről, mint a mesebeli herceg? 

- Nem, cukrászdába járok heti háromszor. Az edzőterem fogalmáról semmi tudomásom...Tovább léphetünk? 

- A-a - Rázom a fejem. - Kötve hiszem! 

- Kötetlenül nem lehetne?

- Dehogyisnem! Treevel mi a helyzet? 

- Lélegzik, eszik, ürít állandóan ezt teszi körforgásban.
- Akkora rohadék vagy!

- Én? Még él, legyen elég ennyi! Hamarosan hozzák a reggelid. - Igaza lett, pontosan nyolckor zsúrkocsit húztak a bejárathoz, egy tálcával belibben...Várjunk csak! Ő nem az izzadó afro amerikai dagadt nővér…Neki ép a koponyája, lyukmentes illetve átláthatatlan. Ennek a srácnak szinte már a gondolataiban olvasok! Hátranyúlok a pókhálós ágytámla mellé a hívógombot megnyomom, ugyanis eszembe jut mit mondott este Dr. Gaith barátjától,  Wealről. A fehér ruhás főhős berohan, meglátja a haverját, a következő pillanatban leüti az ebéd tárolómmal.
- Kijárást engedélyeztél a patológiáról?
- Hamarabb intézem el a bejárásod...- Kulcscsomó, cigarettás doboz, telefon egymáshoz csattanása vonza figyelmem a zsebeire. Kiválasztja a kiváló, lehetetlenül áfonya kék pirulát, melynek apró mérete csúfondáros vereség alatt hagyja a gombostű fejét, és leejti az eszméletlen testre.
Vörös, ezenfelül narancs lángnyelvek körülfogják az elhunytat és leégetik a húsát, sőt csontjait. Aggódni kezdek a sült hús szagától mely egyenlőre nem tudott eljutni az orromig, a kellemetlen látvány miatt, mellékesen a padlóra ugyancsak odakozmál a végén.
- Úgy foszlik ezer darabjaira akár a leheleted januárban, megkímélve az összes berendezést, szaglószervet.
- Miként fedezted fel ezt?
- Tudatlannak lenni a világ legfenségesebb dolga! Hagyd ki magad ebből!
- Hagyjam ki?! Elmeséled a vérontásod, utána a pasast helyben felperzseled, afféle varázs gyógyszerrel...- Fogd be, akkor később elmesélek mindent! - Csöndben maradok, immár egyedül a szobában. Neki indulok az olvasásnak, három sor után a képembe csapódik a tablet, zúzódva nyomódik le torkomon, küzdök a kezek ellen...